PETRANSKÝ: Az emberiesség nevében

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

PETRANSKÝ: Akadozó együttműködés

POZSONY (BRATISLAVA) október 30. (WEB-NOVINY) – A Nemzeti Emlékezet Hivatala (ÚPN) elnöke, Ivan Petranský szerint nem zökkenőmentes együttműködésük a Legfőbb Ügyészséggel. „A törvény értelmében a LÜ-nek létre kellene hoznia egy külön csoportot az általunk beterjesztett ügyek kivizsgálására. Ám a helyzet jelenleg az, hogy a Perrendtartás értelmében mi nem is kapunk értesítést beadványunk sorsáról. Gyakran komoly gondot jelent számunkra kinyomozni, hol is tart az ügyünk“ – mondta a SITA hírügynökségnek Petranský. 2007-ben az általa vezetett hivatal összesen kb. 50 beadványt nyújtott be a Legfőbb Ügyészségre az országhatáron a kommunizmus alatt meggyilkolt emberek ügyében. 37 esetben elkezdődött a vizsgálat, ám egyetlen esetben sem került sor bírósági tárgyalásra. Sőt, néhány ügyet le is állítottak.

A Hivatal nagyon alaposan, szakemberekkel dolgoztatta ki beadványait. Beszereztek minden lehetséges dokumentumot, azok névsorát, akik a határt őrizték, de azokét is, akik a legmagasabb párttisztségekben irányították őket. Mindezt a Legfőbb Ügyészség rendelkezésére bocsátották, és Petranský szerint most már az ügyészeken múlik, hogyan értékelik ki a történteket.

Csehországban más a helyzet. Ott az Önkényuralmi Rendszerek Kutatóintézete szintén nem nyomozhat, a szlovákhoz hasonlóan. Ám például Lengyelországban igen. De Csehországban van egy másik intézmény is, a komunizmus bűntetteinek dokumentálására és felkutatására, és ez már több ügyet kivizsgált. Petranský szerint mára szinte valamennyi, a szocializmus idejéből származó bűntett elévült, kivéve az emberiesség elleni bűntetteket. Ezért akarta elérni a szlovákiai NEH azt, hogy az országhatáron agyonlőtt emberek tragédiája számítson ilyennek.

Petranský szerint a gondot az ún „vastag vonal” elve jelenti. Vagyis hogy bár elismerjük a múltbeli törvénysértéseket, az a rendszer már letűnt, ezért húzzunk egy vastag vonalat, ne foglalkozzunk vele többet, tekintsünk előre. Ez a hozzáállás két évtizede jellemző a szlovák társadalomra, véli a Nemzeti Emlékezet Hivatala elnöke, Ivan Petranský.

(SITA)

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ivan Petranský