SNS: Magyarország ne elnökölhessen az EU-ban

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Ján Slota

POZSONY március 14. (WEBNOVINY) – A Szlovák Nemzeti Párt elvárja, hogy a szlovák kormány azt fogja javasolni Brüsszelnek, az Európai Unió vonja vissza Magyarországtól az elnöklés lehetőségét az unióban mindaddig, amíg Magyarországon az irredenta, nagymagyar tendenciák nem hagynak alább. A nemzetiek úgy vélik, ez lehetne a legmegfelelőbb módja a Sólyom László magyar köztársasáígi elnök kijelentései elleni tiltakozásnak. „Sólyomnak az a kijelentése, hogy a szlovákiai, a szerbiai és a romániai magyaroknak az államnyelvet csak mint idegen nyelvet kellene tanulniuk, a nagymagyar sovinizmus veszélyes fokozódását igazolja. Magyarország államfője a valóságban elárulta arra vonatkozó tervét, hogyan lehet szuverén államok polgáraitól megvonni a nyelvet és kialakítani olyan homogén, nyelvileg színmagyar területeket, amelyeket Magyarország a koszovói minta szerint szeretne bekebelezni,“ olvasható Ján Slota, az SNS elnöke állásfoglalásában. Az SNS arra figyelmeztet, hogy „senki se játsszon az olyan etnikai tűzzel, amely nem tartja tiszteletben az államok szeverenitásának és integritásának európai alapelveit. Az SNS-nek komoly aggályai vannak amiatt, hogy a gazdaságilag összeomlott, de a revansizmustól felkorbácsolt Magyarország konfliktusok tervszerű létrehozására törekszik a környező országokkal, nem zárva ki a háborús konfliktust sem, főleg Orbán Viktor kormányának hatalomra lépése után“ – fogalmaz Slota.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ján SlotaSlota